Honvéd Művész Együttes

A Honvéd Együttes egy több tagozatú művészeti intézmény, amelyet a Honvéd Táncszínház és Zenekara, a Honvéd Férfikar, valamint egy mobil színházi társulat alkot. Az Együttesen belül a művészeti karok önálló formációt alkotnak, ugyanakkor megvalósul a társművészetek szimbiózisa is. Valamennyi kar a maga művészeti ágában jelentős szakmai elismerésnek örvend.
A Honvéd együttes otthont nyújt a hagyományok ápolásának, ugyanakkor az új formákkal való kísérletezések merész kezdeményezője is. Repertoárján művészeti ínyencségek éppúgy megtalálhatóak, mint a szélesebb közönségrétegek számára is befogadható produkciók. Ennek köszönhető, hogy a Magyar Örökség részének nyilvánított, Magyar Művészetért Díjas Honvéd Együttes eddigi fennállása során mintegy 26.000 előadást tartott, illetve 53 országban közel 400 alkalommal vendégszerepelt.
A 2009-ben fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Együttes, különleges látásmódjának és kivételes összetételének köszönhetően, játszóhelyének tudhatja Magyarország színpadait, legyen szó akár a Magyar Állami Operaházról, a Művészetek Palotájáról, avagy vidéki művelődési házakról.
A nagyvilág számos rangos teátrumában is ismerik és elismerik az Együttes munkásságát. Az alkotók (rendezők, írók, koreográfusok, zeneszerzők) műveit kivételes tehetségű előadóművészek viszik színre, amelynek köszönhetően, a közönség elismerése mellett, a szakma is számos díjjal jutalmazza az Együttes munkásságát.
Honvéd Művész Együttes


Hasonló bejegyzések:

  1. Artlinkcenter – Művészeti linkportál A művészeti linkportál egy egyedileg szerkesztett, kizárólag csak a művészeti...
  2. Artlinkcenter – Művészeti linkportál Azt Artlinkcenter – Művészeti link-katalógus egy speciális hely. Szerkesztői azt...
  3. GothArt Művészeti Portál és Alkotói Közösség GothArt Művészeti Portál & Alkotói Közösség: A GothArton számtalan téren...
  4. Leves receptek Magyar, olasz, orosz, francia, és kínai leves receptek gyűjteménye....
  5. Dega Filmstúdió A DEGA FILM STÚDIÓ-t több mint huszonöt éves filmgyári tapasztalattal...
  6. fabatka báb-Színház A fabatka bábSzínház elsődleges célja, hogy az óvodások ill. az...

Dansette