Medbiotech- diagnosztika

Mi a Medbiotech Diagnosztika?

Ezt a műszert a NASA megrendelésére a dnyepropetrovszki űrkutató központ fejlesztette ki,az űrhajósok diagnosztizálására és az űrkutatásaik idején kezelésükre.

Ez a technológia az 5000 éves keleti orvoslás és a kvantumfizika vívmányainak a találkozása.

A Medbiotech Diagnosztikai berendezés egy olyan egyedülálló készülék, amely ötvözi a nyugati (klinikai orvoslást)és a keleti gyógyászatot(természetes gyógy-módok), tehát az alternatív diagnosztikai eljárásokat (biorezonancia, elektoakupunktúra) is magába foglalja.

A modern orvostudomány ma már nem tudna létezni az olyan elektrodiagnosztikai eljárások nélkül, mint az EKG, MR, CT, amelyek az agykéreg, szív, vázizomzat által kibocsátott elektromos jelek változását mérik.

– Minden élő szervezet elektromágneses mezővel rendelkezik és a mérőműszer mikroimpul-zusok formájában kérdéseket tesz fel a szervezetnek, melyekre testünk válaszol.

- A páciens szervezetéből érkező válaszokat a speciális, nagyon érzékeny méréstechnikával működő számítógép kiértékeli, és a képernyőjén megjeleníti.

- Az egészséges állapottól való legkisebb eltérés is jól mérhető, segítségével a betegségek már akár a tünetek megjelenése előtt 2-3 hónappal előre jelezhetőek.

- A Medbiotech diagnosztikai berendezés kezelő programokat is tartalmaz, amely lehetővé teszi a pontos diagnózis meghatározása után az azonnali kezelést. Az Ön beteg sejtjeit az egészséges sejtekre jellemző rezgésekkel kezeli, így helyrebillenti szervezetének egyensúlyát.

Ez a módszer az egész testet vizsgálja, amely sok esetben felülmúlja az ultrahang, labor, en-doszkópiás vizsgálatokat és mindezt akupunktúrás végpontokon keresztül, szúrás, vágás rosszullét nélkül. Az emberi szervezet öngyógyító mechanizmusát mozgósítja természetes, testtel és lélekkel harmonizáló formában.

A ma ismert diagnosztikai eljárások (vérkép, MR, ultrahang, CT, tükrözések…stb.) 65-70% pontosságúak, míg a Medbiotech készülék egy szakértő orvos közreműködésével 85-90%-os pontossággal diagnosztizál.

A Medbiotech Diagnosztikai Komplex rövid története

A Medbiotech Diagnosztikai Komplex ötlete 1992-ben született meg, mivel akkoriban az egészségügyi készítmények és egészségügyi berendezések piaca nehéz helyzetben volt. A dél-Dnyepropetrovszki tervező iroda kapott egy megrendelést a NASA-tól, hogy az űrállomások fedélzetén lévő űrhajósok egészségügyi diagnosztizálására hozzon létre egy olyan berendezést, amely már 2-3 hónappal az első klinikai tünetek megjelenése előtt ki tudja mutatni a betegségeket.

Hosszas tervezés után 1993- ban megszületett az első teszter, egy tű változatú Medbiotech készülék, amellyel elkezdődtek a klinikai vizsgálatok. A kutatások a Dnyepropetrovski Egészségügyi Főiskola és az Odesszai Egészségügyi Egyetem laboratóriumaiban zajlottak. A tudományos kutatásokat a „ Techinprojekt” cég „Diamed” centruma folytatta. A statisztikai jelentésekből hamar világossá vált, hogy a teszterrel összegyűjtött hatalmas adathalmazait kézzel feldolgozni kivitelezhetetlen. Új döntés született, mely során létrehoztak egy „Medbiotech” elnevezésű egészségügyi diagnosztikai berendezést.

1994-ben egy új program alapján vizsgálták a Medbiotech 1.1-et. Mérések sorozatait folytatták le a dnyepropetrovski, kijevi és odesszai kórházakban.

Állami finanszírozás hiányában a tudományos kutatásokhoz és további fejlesztésekhez az NPVF “Tehinproekt” telepén kellett megteremteni a feltételeket, hogy a „Medbiotech” egészségügyi diagnosztikai rendszerek gyártása és forgalmazása elindulhasson. 1994-1995-ben Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna kórházai egészségügyi központjainak és rehabilitációs központjainak adták el az első tételt. Az Medbiotech Diagnosztikai Komplex több mint 20 konferencián, kiállításon kapott arany diplomát és aranyérmeket. 1996-ban a KMD „Medbiotech” egy hannoveri (Németország) kiállításon is bemutatkozott, és ott vásároltak két berendezést német magánklinikák számára.

Az Amplitúdó Frekvenciás Rendszer (AFR) új diagnosztikai módszerének fejlesztése 1996 elején kezdődött el. Öt év leforgása alatt számos tudományos kutatást folytattak le. A felszerelés alapkoncepciójának kidolgozásához az a feltevés szolgált segítségül, mely szerint az emberi test egy elektromágneses információs keret, amely képes reagálni a külső elektromágneses sugárzásokra. A természetes orvoslás különböző válfajainak összegyűjtésével minőségbeli ugrást sikerült megvalósítanunk. Ennek a munkának a következtében egy olyan rendszert fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a szerv „energiavázán” alapuló amplitudó és frekvencia jelek változásainak megkülönböztetését, és lehetővé teszi a rezonáns rendszer alkalmazását a különböző szervek és szervrendszerek megbetegedéseivel szemben. Az eredményeket az orvosi atlasz képére modellezték, amely jól láthatóvá tette az emberi szerveken végbemenő változási folyamatokat. Kísérletek alapján határozták meg a szervek és szervrendszerek megbetegedéseinek a frekvenciáit és súlyosságát. Érdekes volt továbbá az a tény, hogy a klinikai vizsgálatok során bizonyosságot nyert egy teória a szerv „ energetikai fantomjáról”, hiszen az emberek több mint 40%-ánál a sebészeti úton végrehajtott szerveltávolítás során a test jellemzői félig normálisak maradnak, olyan mintha ez a szerv működne de csak 50%-os teljesítménnyel dolgozna.

1998-2000 évben a vezető egészségügyi intézményekben, Ukrajnában, Oroszországban és Fehéroroszországban tesztelték a készüléket (Kijevi Orvosi Akadémia, Odesszai Orvosi Egyetem, Voronyezsi Burdenko Egészségügyi Főiskola, Moszkvai Szecsenov Főiskola) különböző városok magánklinikáin.

2003-as év: Budapesti Hungexpo kiállítás, magyar minőségi bizonyítvány megnyerése.

2004-es év: a Medbiotech termékek bemutatása az UAE (Dubai) területén. Kompatibilis pontok létrehozása.

2005: közös tudományos kutatói centrum létrehozása Ghánában (Afrika)

2005-2006: a nozóda adatok tökéletesítésének a munkálatai, egy teljesen új, teljes kivizsgálásokra alkalmas számítógépes rendszer, a Medbiotech Pro létrehozása, mely nemzetközi kiállításokon vesz részt Magyarországon, Lengyelországban, Németországban, Kuvaitban, Szíriában, Egyesült Arab Emirátusokban és MDK-k alkalmazásba helyezése ezeknek az országoknak a területén.

2005: Az MDK bemutatása a kínai U-sin (öt elem tana) rendszer tükrében Sanghaiban

2007: pszichológiai tesztelés és energiaközpont szerinti diagnosztika hozzáadása a programhoz

2007: MDK bemutatása az olasz Gene Bios klinikákon.

2008: MDK bemutatása a los angeles-i Rotary International-nél (USA) és a dakotai diagnosztikai intézmények megnyitása (USA)

2008: R. Ralf és A. Schneider fejlesztései alapján tökéletesített gyógyító hatású Medbiotech Pro program bevitele

2009: az emberi vér és haj felhasználásával vizuális diagnosztizáló program kifejlesztése

Jelenleg a MDK-k sikeresen helytállnak a különböző egészségügyi központokban, gyógyfürdőkben, magán egészségügyi klinikákon rengeteg országban. Folyamatosan fejlesztik és tökéletesítik a programot, a hardvert és a szoftvert. Több mint 15 országban USA-t és az Európai Uniót beleértve, ez a berendezés orvosi elismeréseket és az Egészségügyi kiállítások magas díjait tudhatja magáénak.

Fentiek tükrében egyértelműen kijelenthető, hogy ez a termék egyedülálló a világpiacon és első osztályú minőséget képvisel, hisz ha a NASA űrhajósainak megfelelő, ha az MDK-val végzett vizsgálatok eredményei elég hitelesek és elég pontosak a világ egyik legkomolyabb űrközpontjának, akkor nem kérdéses, hogy a hétköznapi embereknek is tökéletesen megfelel ez az orvosi eljárás.
Medbiotech- diagnosztika


Bejövő keresések:

medbiotech diagnosztika budapest és medbiotech és medbiotech diagnosztika ukrajna és

Dansette