Társasházkezelés

A megfelelően működő társasház tökéletesen képes modellezni egy ideális demokratikus társadalmat. A tulajdonosi közösség lehetősége, joga és kötelessége saját tulajdonának, illetve a közös tulajdonok felügyelete és védelme. Ezen feladatok megoldásához hozzáérő szakmai segítséget jogosult igénybevenni.

Ez a “segítség”, illetve jó esetben szakértő partner a közös képviselő / társasházkezelő és üzemeltető. Hasonlatosan az állampolgárok által megválasztott Országgyűléshez, a munkáját korrekten végző közös képviselet sem uralkodik a tulajdonosok felett, hanem az ott dolgozók legjobb tudásuk szerint képviselik a Társasház, a lakóközösség érdekeit.

Tudva és felvállalva, hogy a közös érdek időnként ellentétes egyes egyéni érdekekkel. A szakmailag megfelelő színvonalon végzett közös képviselői / társasházkezelői feladatok sokrétűek és folyamatos professzionális jelenlétet kívánnak.

Mi, az MW Investments Kft. szakemberei – legyen szó akár a pénzügyekkel és a könyveléssel foglalkozó kollegákról, a tulajdonosokkal napi szinten kapcsolatban álló asszisztensekről és társasházkezelőkről, vagy a kintlevőségeket felügyelő jogászokról – igyekszünk ezen alapelveket figyelembe véve, a lehetőségekhez képest legszorosabb partneri kapcsolatot kialakítva együttműködni a lakóközösségekkel függetlenül attól, hogy társasházkezelés, válságkezelés, közös képviselet, vagy üzemeltetési feladatokkal bízták meg cégünket.

A társasházkezelő / közös képviselő választása, visszahívása, vagy megtartása éppen a végzendő feladatok összetettsége miatt olyan felelősségteljes döntés, amely mindig a tulajdonosok kezében van.

Fontos szem előtt tartani, hogy a közgyűléseken hozott döntések, – melyek egyaránt kötelezik a tulajdonosokat és a közös képviseletet – akkor is érvényes döntések, ha csak egy-két megjelenő tulajdonos hozza és akkor is, ha az összes. A társasházi élet felelősségeket és feladatokat delegál a tulajdonosok és az ott lakók számára.
A megválasztott Számvizsgáló Bizottság, illetve a tulajdonosok által megbízott gazdasági ellenőrző szakember feladata a közös képviselő / társasházkezelő munkájának felülvizsgálata.

A munkáját hosszú időn keresztül nem megfelelően végző közös képviselő a Társasház felelőssége is, ahol és amelynek kárára tevékenykedik.

Ezért mondhatjuk azt, hogy
minden Társasháznak olyan közös képviselete van, amilyet megérdemel…

közös képviselet – társasházkezelés – üzemeltetés – válság kezelés – közös képviselő – társasházi törvény – válság menedzsment – facility management – társasház könyvelés – társasház könyvvizsgálat – társasház válságkezelés – műszaki felülvizsgálat – energia tanusítvány – költség csökkentés – közös költség – társasházkezelő
Társasházkezelés

társasházkezelés

a www.kozoskepviselot.hu társasházkezeléssel közösképviselet ellátásával foglalokozk. Komplex szolgáltatást nyújtunk a közösképviselet ellátásán belül.Amennyiben a házhoz kert is tartozika kertgondozás is beletartozik a tevékenységi körunkben.A felmerült igények alapján a Társasház takarítását is ellátjuk. társasházak közösképviseletére jött létre. 5-100 lakásos társasházakra szakosodott. Nem mindenáron vállaljuk el a közösképviseletet. Célunk, hogy amit elvállalunk társasházat azt a lehető legjobb minőségbe és legnagyobb megelégedettséggel képviseljük.Társasházak közös képviseletével, könyvelésével, és a közös költség nyilvántartását végzzük. A közös költség kinnlevőségek behajtása és lehetőség szerint minimális szintre való leszorítása állandó, folyamatos kezelési feladat A nyilvántartás szerinti tartozóknak egyeztető levelet küldünk ki. A tartozókat ezután személyesen, és felszólító levélben is megkeressük a kinnlevőségek mielőbbi behajtása érdekében. Azon tulajdonosokkal szemben, akiknél nem vezetnek eredményre az egyeztetések, és felszólítások, bírósági fizetési meghagyásokat bocsátok ki, illetve szükség szerint megindítom a végrehajtási eljárásokat.
A Társasházi törvény alapján a 6 hónapot meghaladó tartozást felhalmozó tulajdonosok álbetétjeire a tartozás fedezeteként közgyűlési határozatot követően jelzálogot jegyeztetek be, amennyiben az egyéb behajtás érdekében megindított eljárások nem vezettek eredményre, akkor még egy megoldás van az SZMSZ módosítása miszerint a tartozást egy adóság behajtó cégnek eladni.
A társasházak legfontosabb, jelentős kiadásokkal járó felújítási munkáira pályázati anyagot készítek, Új építésű Társasházak esetében kiemelt feladat a garanciális, jótállási és szavatossági igények összegyűjtése, a kötelezett cég felé történő továbbítása, a munkák végigkísérése, és átvétele.