BélyegBirodalom

Bélyeg birodalom a bélyeg webáruház – a bélyeg webshop !
Az első posta bélyeg 1840. május 6-án került forgalomba Nagy – Britanniában. A postai bélyeg, vagy rövid nevén bélyeg a postai küldemények díjának kiegyenlítésére szolgáló színes értékjegy.A bélyeg borítékra ragasztásával a levél címzettjének már nem kell a küldemény átvételekor fizetni. Ekkor még ki gondolt bélyeg webshop -ra?

Az első magyar bélyeg elkészítésének megbízását Than Mór festőművész kapta 1848-ban Debrecenben a Kossuth-kormánytól. Sajnos a megvalósítás csak a nyomdai előkészítéséig jutott. 1850 június 1-jéig kellett várni a hazánkban megjelent első magyarországi bélyeg kiadására, amely az egykori Hasburg Birodalom részeként – a kétfejű sast ábrázoló bélyeg – az elnyomás jelképévé vált.

Az első magyar posta bélyeg sorozatot 1867. június 1-jén bocsátották ki. A bélyeg nyomtatás technikai feltételei ekkor még Magyarországon nem voltak adottak, így a bélyegeket Bécsben nyomtatták. Ami több vitára adott okot a kutatóknak, de hivatalosan ezt tekintik az első magyar bélyeg sorozatnak.

Az első Magyar bélyeg megjelenéséig egészen 1871. május 1-jéig kellett várni. A bélyeg Magyrországon az Állami Nyomdában készült Budán. Ekkor még ki gondolt Bélyeg webáruház -ra?

A bélyeg webáruház kínálatában megtalálható bélyegek online módon interneten megrendelhetők. A Bélyeg webáruház azzal a céllal jött létre, hogy mindenki igénye szerint kényelmesen, gyorsan rendelhessen interneten a kínálatunkból.

BélyegBirodalom