Az ember, amióta világ a világ, megpróbálja megjósolni a jövőt, előre látni az ismeretlent. A jövendölések legősibb formái vallásos jellegűek voltak: próféciák megváltásról vagy kárhozatról, homályos sugallatok lelkünk sorsáról a földi vagy a túlvilági életben. A tizenkilencedik században, az iparosodás megindulásával egy időben azonban újfajta jóslatok jelentek meg. A tudósok és a regényírók a már ismert dolgokból következtetve és fantáziájukkal játszadozva elképzelték a jövő technológiai vívmányait. A tudósok elsősorban arra összpontosítottak, hogy hogyan lehetne kitágítani az emberi tudás határait és így egyre inkább az irányításunk alá hajtani világunkat. A regényírók – és az emberi társadalmakat vizsgáló látnokok – ezzel szemben inkább azzal foglalkoztak, hogy az új találmányok milyen hatással lesznek mindennapi életünkre és a társadalom egészének jövőjére. A tudósok egyértelműen a haladás apostolai voltak, az írók azonban két táborra oszlottak. Az egyik tábor hívei az emberiség fejlődésének és egy tökéletesebb világnak a lehetőségét vetítették előre, míg a másik táborba tartozók a tudomány ámokfutásának szörnyűséges következményeire figyelmeztettek.
Jóslatok – előrelátás vagy melléfogás?